Sárkányok

Sziasztok! Végre megérkeztem a résszel, amit egy résszel későbbre terveztem, de mivel ez már kész van, a következő részben jönnek majd csak Dagur-ék.

*Fogatlan:*

*A csatánál:*

Hibbantot megtámadták mi pedig kettő csapatra válva harcoltunk. A sárkányok az égből az én irányításommal az emberek pedig a földön Hablaty irányításával. Páran sárkány háton kezdték a harcot, de egy idő után külön harcoltunk. Egyszer csak hátra néztem és azt figyeltem, ahogy Valka megpróbálja ellátni a sérülteket és ezt kihasználva meglőttek. Miközben zuhantam hallottam, ahogy Hablaty felordít és erős karmok kaptak el majd elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem ismeretlen helyen voltam. Még mindig repültünk, amikor Viharbogár mellém repült.

-Minden rendben? Nagyon fáj? – kérdezte aggódva.

-Nem igazán... – mondtam gyenge hanggal.

-Elviszünk egy helyre ahol majd segítenek neked. – mosolygott le rám egy...egy ÉJFÚRIA?!?!?!?!?!?!

-Te...te egy éjfúria vagy?! – kérdeztem felnézve és megláttam, hogy egy csomóan vannak a fajtársaim közül.

-Igen de ezt majd akkor megbeszéljük ha jobban leszel.

Csak bólintottam és Viharbogárra néztem, aki kicsit szomorkásan haladt mellettem. Rá néztem egy „mi a baj” tekintettel és ő hátra fordult és én is oda néztem. A sárkányok Hibbantról és a környező szigetekről velünk jöttek. Ismételten elájultam és mikor magamhoz tértem egy lány törölgette a fejem és nézett engem.

-Magához tért! – ordította mire az éjfúriák és egy szakállas ember gyorsan odajöttek.

Nagyon ismerős volt valahonnan az ember, de még nem tudtam beazonosítani, hogy honnan. Egy ideje már bámulhattam mivel a sárkányok értetlenséggel az az ember pedig döbbenettel nézett rám. Elmélkedésemet egy éjfúria szakította meg. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan.

-Jól vagy? – kérdezte aggodalommal

Én csak bólintottam aztán a szememmel a Hibbanti barátaimat kezdtem el keresni. Szúrós szemmel néztek az előbb megszólaló sárkányra. Nekem ők voltak a családom (sárkány családom) és tudták, hogy miért kerültem közéjük. Viharbogár és Kampó mindenkit félre lökött és elkezdtek kérdezgetni egyszerre mindenről. Semmire sem figyeltem azok közül a kérdések közül, amik rólam szóltak. Egyetlen egy kérdésen gondolkoztam. Azon hogy mikor megyünk haza. Mivel sokáig álltam mozdulatlanul a többiek is oda jöttek. Helyettem valamelyik fajtársam válaszolt.

-Soha. Itt kell maradnotok. Ahol ti laktatok ott emberek élnek és az emberek rosszak. Miattuk lettét te is így. – nézett felém – Mától ez az otthonotok.

Hiába mondtuk, hogy az ott lévők a barátaink nem is figyeltek ránk. Estére annyira kimerültem, hogy kidőltem. Az az éjfúria, aki végig beszélt hozzám ott maradt egy másik körülbelül velem, egy korúval és a sebemet nézegették. Hirtelen emlékek villantak föl előttem. Ahogy az anyukám mesél nekem, ahogy játszik velem, és ahogy nevelgetett. Felnéztem az előttem álló éjfúriákra.

-Anya?

Kedvesen rám mosolygott, és amikor már majdnem hozzábújtam eszembe jutott az a sok rossz is. Ezért inkább csak rámorogtam és minél messzebb húzódtam tőle. Viharbogár rontott be és rohant oda hozzám. Mi olyanok vagyunk, mint a testvérek mivel együtt nőttünk fel. Ezután az eset után egy darabig tervezgettük, hogy visszamegyünk és kerültük mindenki társaságát. Végül elfogadtuk a tényt és beilleszkedtünk. Az anyámmal egy ideig még bizonytalan leszek, de lassan biztos minden helyre jön.

*Napjainkban:*

Még mindig itt élünk az éjfúriákkal, de szívesebben vagyunk egymás társaságában. A férfit nem látjuk túl gyakran így az óta sem jöttünk rá hogy honnan olyan ismerős. Volt itt még egy lány is, aki gyerekkora óta a sárkányokkal él. Az ő neve Trixi és természetesen neki is van egy sárkánya aki nagyon kedves. Egy Avokádó nevezetű szörnyennagy rémség. A kapcsolatom anyámmal még mindig rémes és jobb is így. Gyerekként bíztam benne, de most már nem tudok. Igaz hogy ő próbálkozik, de nekem akkor sem megy. 

-Mehetünk? - jött mellém Viharbogár.

Csak bólintottam és ránéztem a többiekre. Itt volt Viharbogár,Kampó,Bütyök,Böff és Töff és Avokádó.

-Trixit hol hagytad? - néztem rá értetlenül.

-Itt marad, mert valaki megsérült. - válaszolta.

Ez annyiba maradt. Elindultunk szétnézni.

-Amúgy hova is megyünk és miért? - kérdezte meg Kampó.

-Szétnézünk a szigeteken hogy nincs-e hajó, mert nemrég valaki látott egyet. - válaszolt helyettem Viharbogár.

Egész nap repültünk és estére kicsit már le voltunk fáradva és elég messze kerültünk új élőhelyünktől. Elindultunk keresni egy csendes kis szigetet. Egy ideje mentünk előre, amikor felbukkant előttünk Szélpenge és Shadowmaster. 

-Ti mit kerestek itt? – kérdeztem meg tőlük, de ők csak tovább álltak.

Annyiba hagytuk a dolgot mondván biztos elhagyták a gazdáikat valahol és őket keresik.

*Órákkal később:*

-Az a sziget békésnek tűnik! – intettem a fejemmel az alattunk elterülő szigetre.

-Meg kihaltnak. – zsörtölődött Kampó.

-Aludhatsz repülve is a levegőbe! – szólt vissza neki Böff.

Erre a másik rémség is elindulta utánunk.

-Ez az a hely lenne? – néztünk körbe meglepetten mind Avokádón kívül.

-Szerintem igen. – hangzott az egyértelmű válasz mindenkitől.

-Milyen hely is ez pontosan? – kérdezett rá Avokádó.

-Itt éltünk egyszer a lovasainkkal... – kezdtem el mesélni.

-Várj! Nektek voltak lovasaitok? – vágott közbe meglepetten.

-Igen. Ha szeretnéd, később mesélünk róluk. Szóval itt éltünk addig amíg Drago emberei meg nem támadtak minket itt és nem rombolták volna le azt, amin mi közel egy évig dolgoztunk. – mindannyian szomorúan néztünk körbe. Bár mi az erdőben voltunk itt is óriási a pusztítás főként a letelepedett vad sárkányok miatt.

-Szerintetek a házak még mindig állnak vagy azoknak is végük? – kérdezte Bütyök.

-Ha Smidvargék még itt vannak, akkor biztosan. Tudod, hogy szinte ott laktak. – válaszolta Viharbogár. 

-Akkor nézzük meg! – kiáltotta kampó és felreppent.

Mi is utána mentünk. Normális esetben most nevetnénk, de ez a helyzet ahhoz egy kicsit nyomasztó volt. Viharbogárnak igaza volt. Smidvargék megőriztek mindent, ami a házakból megmaradt. Közelebb mentünk jobban szétnézni. Mindenki elindult egykori háza felé köztük én is. A bemenetel nagyon egyszerű volt. Az ajtót annyi tűz érte, hogy már csak az tudja, mi van ott, aki látta is. Ezt a házat érte a legtöbb lövés és tűz. Bent csak az égett falak néztek vissza rám szomorúan. Illetve volt még valami a szoba közepén. Valami fekete és piros anyag. Lassan közelítettem felé és mikor oda értem jobban meg kellett néznem, hogy rá jöjjek mi is az. A kedvenc piros farok szárnyam volt az. Igaz megégetten, de ott volt. Csak ez az egy. A többit sikerült megmenteni csak ezt nem. Természetesen Hablaty első dolga Hibbanton az volt, hogy készítsen egy feljavított verziót. Felkaptam az égett anyagot és felmentem vele a klubházba. Mindenki ott ült és valaki még tűzet is rakott. A tűzrakó helyen dolgoztunk a legtöbbet és legalább nem hiába. Mindenki ott feküdt vagy ült ahol akkor, amikor itt éltünk. 

-Meséltek egy kicsit a lovasaitokról? – kíváncsiskodott Avokádó.

-Persze! Majd én mesélek neked az enyémről. – ült fel Kampó izgatottan. – Az én lovasom egy arrogáns férfi volt. Állandóan hencegett azzal amije volt de szeretett engem. Ha ezt az istenekért sem mondta volna ki nyilvánosan. Egyszer, amikor beteg voltam mellettem volt és bár az apja azt mondta cserélje le ő nem tette és velem maradt.

-Hát igen Takonypóc fura egy szerzet az már biztos. – nevetett a cipzárhát. – Nekünk kettő lovasunk volt, akik hát, hogy is mondjam nem voltak valami okosak. – felelték a fejek felváltva.

-Óh az ikrek. Az én gazdám oda meg vissza van a sárkányokért és mindent tud rólunk. Főleg rólam. És nagyon szeretett engem. – folytatta Bütyök.

-Az én gazdám egy nagyon harcias lány volt. Ameddig nem kezdett el sárkányon lovagolni fákat gyilkolt az erdőben. Utána, pedig amikor csak lehetett együtt repültünk. Rengeteg szép emlékem van vele és nem tudnék kiemelni belőle egyet sem. – mondat Viharbogár.

-Annyira aranyosak lehetettek. – válaszolt a lila szörnyennagy.

-Ez még semmi! Fogatlannak volt a legjobb kapcsolata a lovasával. – mondta Töff.

-Eléggé különösen kezdődött a kapcsolatunk. De lassan elkezdtem benne bízni. Megmentette az életemet én pedig az övét. Szinte folyamatosan. Ahol én voltam ott volt ő is és ahol ő volt ott voltam én is. A saját életünk árán is megóvtuk a másikat és rengeteg időt töltöttünk együtt. Ő volt az én legjobb barátom. – meséltem miközben a piros tárgyat néztem a mancsaim előtt. – Én alszok egyet. Holnap korán vissza kell indulnunk.

-Fogatlan! – bökött meg egy idő után Viharbogár. Kérdőn néztem fel rá. – Nem megyünk vissza? Tudod haza?

Nagy szomorú szemekkel nézett rám, ahogy a többiek is.

-Higyjétek el én is szívesen visszamennék, de nem lehet. Nem tehetjük meg  velük. Nem állnak ránk készen. És ha az éjfúriák keresnek és náluk találnak ránk, akkor azzal csak bajt hoznánk a fejükre. – néztem végig rajtuk komolyan, amitől csak szomorúbban lettek. – Egyszer, ha már az anyámék elhiszik majd azt, hogy a hibbantiak olyanok mint Trixi megígérem hogy egyből visszamegyünk.

(Pár magyarázat:

Trixi és Avokádó karaktere az egyik kedvenc blogomból került bele a történetbe, amit még egyszer nagyon köszönök TrixiDragons-nak. IDE kattintva elolvashatjátok az ő blogját.

Amik dőlt betűvel vannak írva azok a sárkányok kommunikálásai.

Viggo és Drago egy csapatot alkotnak a történetben.

Ha valamivel lenne, kérdésetek vagy valamit nem értetek azt írjátok meg kommentbe és válaszolok rájuk.)