Lassan visszatérek ;) (nem rész)

Sziasztok! Huh jó régen nem volt már semmilyen aktivitás a részemről, de főleg így év végén nem volt semmi időm. Viszont mindíg amikor tehettem kiegészítettem egy kicsit a történetet és *dobpergés* HAMAROSAN JÖN AZ ÚJ RÉSZ! Igazából már meg is van írva csak még várok egy kicsit, hogy a következő részekre már ne kelljen sokat várnotok :) Szóval hamarosan újra találkozunk egy átvezető részben ahol megismerhetjük a múltat és felvezetést kapunk a jövőbe ;)

Ne haragudjatok

Sziasztok! Tudom, hogy elttüntem, de ez alatt az idő alatt amikor volt 5 perc szabadidőm gondolkoztam. Vagy azon, hogy hogyan folytassam a történetet vagy azon, hogy inkább hagyjam abbam. Nos, most úgy döntöttem, hogy szünetre viszem egy kicsit a tőrténetet. Remélhetőleg pár hónap múlva visszatérek, de legkésőbb nyáron már újra itt leszek! Ez alatt az idő alatt nem fogok teljesen eltünni, mivel az írás számomra egy kikapcsolódás. Talán ez idő alatt elkezdek egy novellás blogot vagy talán egy más témájú fanfic-ket. A lényeg hogy nagyon köszönöm nektek, hogy olvastátok a történetem és nagyon sajnálom amiért egy ideig abba hagyom. Remélem még találkozunk ezen a blogon valamikor! Sziasztok!

Villám és halál

Sziasztok! Hát elérkezett ez a rész is lassan. Tudom, hogy rengeteget késtem vele de szinte semmi szabadidőm nem volt. Viszont most már próbálok legkésőbb lét hetente új részt hozni. A részhez pedig jó olvasást!

*Sok-sok évvel ezelőtt:* 

*Fogatlan szemszöge (visszaemlékezés):* 

Pár hetes koromban a szigetemet ahol éltem megtámadták. A testvéreim mind besegítettek a védekezésben valahogyan csak én nem. Én vagyok a legfiatalabb és a leggyengébb ötünk közül. Apám emiatt nem is igazán foglalkozik velem. Ellenben anyámmal, aki, amikor csak teheti, velem foglalkozik. Szóval megtámadtak és elkezdtek ránk vadászni a bőrünk miatt. Védekeztünk támadtunk, de tekintve hogy mi csak sárkányok vagyunk előnyben voltak. El kellet menekülnünk. A saját otthonunkból üldöztek el. Én ebből az egészből természetesen semmit sem értettem. Nem csak én voltam a legfiatalabb és a legkisebb is, de lassabban is fejlődtem a többieknél. Így történt az, hogy anyámmal ketten maradtunk. Pár nap repülés után leszálltunk egy szigeten és a felnőttek elmentek portyázni a szomszédos szigetre.

*Külső szemszög:*

A sárkányok az éjszaka leple alatt terveztek vadászni tekintve pikkelyeik színét ez a legelőnyösebb számukra. Eljött az ő idejük, amikor is a faluban lévő emberek aludni tértek. A vezér indult el először. Megrohamozták a falu élelmi raktárját. A sárkányok nem számoltak azzal, hogy veszélybe kerülhetnek sem azzal, hogy egy fekete hajú fiúcska még ébren van.

- Anya, apa! - Kiáltotta a kis viking mikor haza futott. - Sárkányok vannak a raktárban! - lelkendezett a fiú. Egyáltalán nem félt inkább örült. Ö szerette ezeket a lényeket.

A szülők kirohantak és riadót rendeltek el. A sárkányok végeztek, amikor a vezérüket egy háló a földhöz szegezte. A többiek védelmezve elé álltak. Az istenek ekkor vihart küldtek rájuk. Villámlott és dörgött. Az éjfúriáknak sikerült kiszabadítaniuk a vezért és az égbe emelkedtek a zsákmánnyal együtt. A vikingek viszont nem hagyták magukat. Nyílzáport indítottak az egész égbe. A sárkányoknak ez csak akkor tűnt fel, amikor egy eltalálta a vezérüket. Azok a sárkányok, akik cipeltek a hátukra vették a sebesültet és szélsebesen indultak vissza a szigetre. Azok, akik ott maradtak támadást indítottak. Nem voltak alapjáraton agresszívek, de ha a vezérüket megsebesítették az bizony megtorlást von maga után. A faluban óriás háború vette kezdetét. A szigeten nagy aggodalom fogadta a visszatért éjfúriákat, akik amint leraktak mindent vissza indultak. Páran velük mentek és csak kevesen maradtak ott. Az ott maradtak a vezérüket próbálták megmenteni kevés sikerrel. Bár tény hogy ők voltak az egyik legokosabb sárkányfaj nem tehettek túl sokat. Nyálukkal próbálták gyógyítani a sebet és nézték a haldokló sárkányt. A feszült pillanatot egy kis sárkány panaszkodása zavart meg.

-Anya éhes vagyok! - nyafogta a pici panaszosan.

A jelenlévők szúrósan néztek rá. A kicsi értetlenül nézett vissza, nem érthette mi történik. Bár már elérte azt a kort, hogy ne számítson fiókának még közel sem nőtt fel annyira. Bár mindenki neheztelve nézett rá egy valaki mégis kedvesen megszólította.

- Álmodozó most elfoglalt vagyok. Hamarosan megyek, addig menj játszani. - mosolygott kedvesen rá.

- Túl kedves vagy vele! - mondta valaki a társaságból, amikor az apróság odébb állt.

- Mondjam neki azt, hogy menjen innen, mert az apja haldoklik!? Nem fogom tönkre tenni a gyerekkorát! - kelt ki magából az éjfúria. - Most viszont koncentráljunk a fontos dolgokra! - Adta ki a parancsot és ismét a munkájára figyelt.

Senki, sem mert ellenkezni és nem, csak azért mert most ő volt a főnök. A sárkány alapból nyugodt volt, és ha ideges, akkor jobb volt tőle távol maradni és megtenni, amit kért.

*Egy napokig tartó háború után: *

Az éjfúriák nyertek. Óriási veszteség árán, de nyertek. A vezetőjük elpusztult ezért teljesen vakon vágtak bele az útba megszakítás nélkül. Ugyanekkor egy tíz éves fiúcska állt a sziklaszirten szomorúan tekintve az égre. Elvesztette az otthonát, a családját és a bal kezét is. Nem maradt semmilyen tíz évesen pedig egyedül nem tud boldogulni.

-Bosszút fogok állni a sárkányokon! – kiáltotta az égbe és egy barlangba elvonulva sírni kezdett.

A sárkányok viszont már napok óta repültek megszakítás nélkül. Mindenki bírta egy valaki kivételével. Neki ugyan is gyengébbek a szárnyai. Lemaradt a többiektől és úgy tűnt nem is tudja behozni. 

„-Talán ha lepihennék és feltöltődnék energiával, akkor gyorsabban tudnék repülni és be tudom majd őket érni! – gondolta boldogan és leszállt egy szigeten.”

Felperzselte maga körül a füvet és lefeküdt. A fajtársai mindig is kiröhögték ezért. Ő persze azt hitte, hogy azért nevetnek, mert valami tetszik nekik. A kicsi sárkány perceken belül elaludt. A többieknek nem tűnt fel hogy valaki hiányzik csak az anyjának.

-Itt megpihenünk! – adta ki az utasítást és leszállt.

Nem kellett többször mondani a földet ellepték a fáradt és sebesült éjfúriák. Ám egy felreppent és visszafordult. Hamar rátalált a kölykére, aki békésen szunyókált. Egy napot átaludtak mind annyian ám a következő reggelen a kis sárkány szemei kipattantak és boldogan bújt anyjához. 

*Fogatlan szemszöge:*

Boldogan bújtam anyához. Örültem, hogy itt van velem és nem vagyok egyedül.

-Anya! – bújtam hozzá jobban. – Éhes vagyok!

Igazából már napok óta nem ettem és már nagyon éhes voltam, de nem nyafogtam, mert a többiek sem nyafogtak. Anya felkelt és rám nézett.

-Rendben! Hamarosan visszajövök! – mondta és elindult.

De anya sosem jött vissza. Eltelt egy újabb nap és elindultam meg keresni, de sehol sem találtam. Az eső elkezdett esni ezért behúzódtam egy barlangba és szipogva aludtam el. Másnap reggel visszamentem oda ahol anya elment, de még mindig nem volt ott. Elindultam megkeresni a szigeten. Párszor körbejártam a közepes szigetet, amíg ki nem fáradtam és lepihentem. Megéreztem a hal illatát és felkaptam a fejem. Egy kölyöksikló eszegette a halat velem szembe. Éhes szemekkel néztem rá, amit meg is érzett és rám nézett.

-Kérsz? – Kérdezte kedvesen és felém lökött egyet.

Mohón csaptam le a halra és megettem gyorsan.

-Köszönöm! – néztem hálása a Siklóra.

-Mióta nem ettél? – kérdezte nagy szemekkel.

-Nem is tudom. Pár napja már biztosan. – válaszoltam elgondolkozva.

Ő rám nézett még nagyobb szemekkel és elvitt az anyjához. Átutazóban voltak egy új szigetre terveztek menni. Nagyon kedvesek voltak velem és közvetlenek. Annyira amennyire a magamfajták sose. Magukkal vittek és felneveltek mintha a sajátjuk lennék és elfeledtették velem azt a sok szörnyűséget.

*Napjainkban:*

-Álmodozó! – szólt a hátam mögül.

Büszkén kihúztam magam és a távolba meredtem.

-Álmodozó aznap meghalt. Már nem létezik. - válaszoltam még véletlenül se ránézve. – De ez téged nem érdekelhet, hiszen te ölted meg. Otthagytad egyedül, éhesen akár egy vad sárkány fel is falhatta volna. De ez nem érdekelt téged. Talán fizikailag nem is, de lelkileg megölted őt. Már nem vagyok az a tudatlan kissárkány. Az a részem meghalt. – mondtam ránézve és elrepültem onnan.

(Még egy kis megjegyzést beillesztenék ide ha nem baj. A kisfiú kilétéről írjátok meg a tippeteket kommentbe.)

Wattpad-en is

Sziasztok! A mai nappal elérhető vagyok Wattpad-en is a történettel együtt. Ezen a linken megtaláljátok: http://my.w.tt/UiNb/ItdzF0dyVw . Az új résszel nem nagyon tudtam haladni sajnos de lassan biztosan az is készül. A történet itt is folytatödni fog természetesen. Köszönöm a türelmeteket és azt hogy kitartotok mellettem a rész hiány ellenére is,de mostanába olvasni sem volt nagyon időm és továbbra sincs nagyon. További szép reggelt/napot/estét!

Helyzet jelentés (Ismét egy kis infó) + egy ki részlet

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon rég volt már rész (több mint két hete)vagy úgy akármi más, amit nagyon-nagyon sajnálok. Hamarosan elkezdődik a suli és sajnos már most egy csomó dolog van, amit el kell intézni (bevásárlás és füzetdíszítés) emellett pedig elkezdtem olvasni a jövő évi kötelezőt és ismételni is egy kicsit. Nem igazán volt kapcsolatom a géppel ebben a hónapban, ha pedig volt, akkor nem volt kedvem írni. Emellett pedig itt van az, ami a fanfic-ek írása közben fenn áll, vagyis ráfüggtem egy másik sorozatra. Az utóbbi időben, pedig amikor csak tudtam azt néztem. Az új rész valószínűleg a héten kész lesz, lehet, hogy még ma) de utána megint körülbelül hetente jönnek majd a részek, de ha szeretnétek, hozok majd előzeteseket. Még egyszer nagyon sajnálom, és ameddig én írok, hozok nektek egy kis előzetes félét.

Pár hetes koromban a szigetemet ahol éltem megtámadták. A testvéreim mind besegítettek a védekezésben valahogyan csak én nem. Én vagyok a legfiatalabb és a leggyengébb ötünk közül. Apám emiatt nem is igazán foglalkozik velem. Ellenben anyámmal, aki, amikor csak teheti, velem foglalkozik. Szóval megtámadtak és elkezdtek ránk vadászni a bőrünk miatt. Védekeztünk támadtunk, de tekintve hogy mi csak sárkányok vagyunk előnyben voltak. El kellet menekülnünk. A saját otthonunkból üldöztek el. Én ebből az egészből természetesen semmit sem értettem. Nem csak én voltam a legfiatalabb és a legkisebb is, de lassabban is fejlődtem a többieknél. Így történt az, hogy anyámmal ketten maradtunk. Pár nap repülés után leszálltunk egy szigeten és a felnőttek elmentek portyázni a szomszédos szigetre.

Most ellehet gondolkozni azon, hogy kinek is a szemszöge ez. Kommentben írjátok meg a tippeteket. Remélhetőleg hamarosan találkozunk egy új részben addig is, sziasztok és élvezzétek, a nyarat ameddig még lehet.

Hanga és Dagur

Sajnos most nem tudtam egy hosszú résszel szolgálni, de nem volt hozzá már ihletem. (Ilyen az, amikor már a következő részre vagy hangolódva és már azt írnád.) Azért remélem így is tetszik nektek, de én itt abba is hagynám és neki kezdek a következő fejezetbe. Jó olvasást!

*Hablaty szemszöge:*

Lassan közeledtünk a csónakhoz. Nem akartunk hullámot okozni nehogy messzebb sodródjon tőlünk. Mikor már eléggé közel értünk leeresztettük Takonypócot és Halvért egy csónakba. Ők átvették a miénkbe a vörös fiút és felhúztuk őket.

-Mi van vele? – kérdezte Hanga aggódva.

-Vagy alszik, vagy elájult, vagy meghalt. De szerintem csak alszik. – nyugtattam meg. – Menjünk vissza a szigetre minél gyorsabban. Gothi-nak is látnia kell.

Egy igen is főnök után a lehető leggyorsabban haladtunk.

*Órák múlva fél úton Hibbant felé:*

-Hanga? - mentem oda a lányhoz, aki a testvére mellett ült.

-Igen? - nézett rám.

Mielőtt bármit is kérdezhettem volna Dagur elkezdett köhögni. Hanga ijedten ugrott oda mellé és próbált valahogy segíteni a testvérén. Dagur rohama lassan elmúlni látszott bár még mindig krákogott. Ekkor Astrid jött elő egy korsóval a kezében, amit a fiú egyből meg is ivott majd elkezdett felülni. feszült csendben mindenki hátrébb lépett egy lépést Hanga-n kívül, aki a testérének segített felülni. Lassan körbenézett rajtunk meglepődött ábrázattal, ami furcsán hatott még mindig tébolyultnak kinéző arcán.

-Hol is vagyunk most? - nézett rá a húgára.

-Valahol a tenger közepén. - felelte mosolyogva.

-Mivel...?

-Mi lenne... - vágtam közbe gyorsan. - Ha ezt Hibbanton folytatnánk Dagur pedig addig pihenne.

A fiú elkezdett megint elfeküdni egyetértését kifejezve, amikor meggondolt magát és inkább villámgyorsan felpattant.

-Hol van a sárkányom? - fogta meg ijedten a hozzá legközelebb álló vállát, aki Takonypóc volt.

-Mint ahogy azt mondtam - mentem oda melléjük. - ezt majd Hibbanton folytatjuk.

-Tesókám! - kiáltott fel és kezdett el engem szorongatni takonypóc helyett.

Dagurt sikerült leszedni rólam és leültetni. Hanga elmagyarázta Dagurnak a jelenlegi helyzetüket aztán bemutattuk őt a gyerekeknek. Azt út további részébe beszélgettünk.

*Hibbanton:*

Hanga és Dagur már egy ideje azon veszekednek hogy ki mentette meg a másikat többször mi pedig nevettünk rajtuk amikor szóltak hogy megérkeztünk. A kikötőben anya fogadott minket kitörő örömmel.

-Hanga és én elvisszük Dagurt Gothi-hoz a többiek haza mehetnek. - szóltam oda a bandának és már indultunk is.

-Hablaty! - szóltak utánam kórusban.

-Igen? - álltunk meg.

-Többször is csinálhatnánk ilyet. - kezdte Takonypóc a többiek pedig elkezdték helyeselni.

-Igen! Egy kicsit olyan volt mintha a sárkányaink is velünk lettek volna. Tudod, mint... - tette hozzá Halvér szomorkásan.

-Régen. - fejeztük be egyszerre.

Szó nélkül mindenki elindult a dolgára. Kiderült, hogy se Hanga se Dagur nem bolondult meg és semmi komolyabb bajuk nincsen. 

*Hanga szemszög:*

Hetekig tartó keresgélés után rátaláltam a bátyámra. Az évek során sok mindenen keresztülmentünk. Egy évet töltöttünk el azzal, hogy jobban megismerjük egymást és ez alatt kialakult köztünk egy testvéri kapocs. Aztán évekig menekültünk Viggo és az emberei elől. Most pedig nyugodtan repülünk a ködbe és próbáljuk megkeresni Hablatyékat. Vagyis Hibbantot ugyanis a Perem teljesen elpusztult. 

-Szerinted hogyan fognak reagálni mikor meglátnak minket, - kérdeztük a másiktól egyszerre.

Felnevettünk és lejjebb ereszkedtünk. Nagy volt a köd és egymást is alig láttuk. Sőt Dagur-t most egyáltalán nem is látom. Elrepült mellettünk egy árny. Valószínűleg egy sárkány. Egy mély sikolyt hallottam és azt ahogy Dagur próbál a sárkányára hatni majd a csend. A túl nagy csend.

-Dagur! - kezdtem el kiáltozni a nevét. A semmiből elhúzott mellettünk a sárkánya minket majdnem felborítva. - Szélpenge kövesd!

A sárkányom engedelmesen üldözőbe vette a gronkelt. Sokáig üldöztük, amikor elsuhant mellettünk az árny ismét. Szélpenge megpróbált levetni a hátáról.

-Szélpenge mi a baj? Hallod hagyd abba! - egyre gyengült a szorításom, mígnem már nem tudtam továbba hátán maradni. - Szélpenge! - ordítottam még egyszer majd elájultam.

Sárkányok

Sziasztok! Végre megérkeztem a résszel, amit egy résszel későbbre terveztem, de mivel ez már kész van, a következő részben jönnek majd csak Dagur-ék.

*Fogatlan:*

*A csatánál:*

Hibbantot megtámadták mi pedig kettő csapatra válva harcoltunk. A sárkányok az égből az én irányításommal az emberek pedig a földön Hablaty irányításával. Páran sárkány háton kezdték a harcot, de egy idő után külön harcoltunk. Egyszer csak hátra néztem és azt figyeltem, ahogy Valka megpróbálja ellátni a sérülteket és ezt kihasználva meglőttek. Miközben zuhantam hallottam, ahogy Hablaty felordít és erős karmok kaptak el majd elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem ismeretlen helyen voltam. Még mindig repültünk, amikor Viharbogár mellém repült.

-Minden rendben? Nagyon fáj? – kérdezte aggódva.

-Nem igazán... – mondtam gyenge hanggal.

-Elviszünk egy helyre ahol majd segítenek neked. – mosolygott le rám egy...egy ÉJFÚRIA?!?!?!?!?!?!

-Te...te egy éjfúria vagy?! – kérdeztem felnézve és megláttam, hogy egy csomóan vannak a fajtársaim közül.

-Igen de ezt majd akkor megbeszéljük ha jobban leszel.

Csak bólintottam és Viharbogárra néztem, aki kicsit szomorkásan haladt mellettem. Rá néztem egy „mi a baj” tekintettel és ő hátra fordult és én is oda néztem. A sárkányok Hibbantról és a környező szigetekről velünk jöttek. Ismételten elájultam és mikor magamhoz tértem egy lány törölgette a fejem és nézett engem.

-Magához tért! – ordította mire az éjfúriák és egy szakállas ember gyorsan odajöttek.

Nagyon ismerős volt valahonnan az ember, de még nem tudtam beazonosítani, hogy honnan. Egy ideje már bámulhattam mivel a sárkányok értetlenséggel az az ember pedig döbbenettel nézett rám. Elmélkedésemet egy éjfúria szakította meg. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan.

-Jól vagy? – kérdezte aggodalommal

Én csak bólintottam aztán a szememmel a Hibbanti barátaimat kezdtem el keresni. Szúrós szemmel néztek az előbb megszólaló sárkányra. Nekem ők voltak a családom (sárkány családom) és tudták, hogy miért kerültem közéjük. Viharbogár és Kampó mindenkit félre lökött és elkezdtek kérdezgetni egyszerre mindenről. Semmire sem figyeltem azok közül a kérdések közül, amik rólam szóltak. Egyetlen egy kérdésen gondolkoztam. Azon hogy mikor megyünk haza. Mivel sokáig álltam mozdulatlanul a többiek is oda jöttek. Helyettem valamelyik fajtársam válaszolt.

-Soha. Itt kell maradnotok. Ahol ti laktatok ott emberek élnek és az emberek rosszak. Miattuk lettét te is így. – nézett felém – Mától ez az otthonotok.

Hiába mondtuk, hogy az ott lévők a barátaink nem is figyeltek ránk. Estére annyira kimerültem, hogy kidőltem. Az az éjfúria, aki végig beszélt hozzám ott maradt egy másik körülbelül velem, egy korúval és a sebemet nézegették. Hirtelen emlékek villantak föl előttem. Ahogy az anyukám mesél nekem, ahogy játszik velem, és ahogy nevelgetett. Felnéztem az előttem álló éjfúriákra.

-Anya?

Kedvesen rám mosolygott, és amikor már majdnem hozzábújtam eszembe jutott az a sok rossz is. Ezért inkább csak rámorogtam és minél messzebb húzódtam tőle. Viharbogár rontott be és rohant oda hozzám. Mi olyanok vagyunk, mint a testvérek mivel együtt nőttünk fel. Ezután az eset után egy darabig tervezgettük, hogy visszamegyünk és kerültük mindenki társaságát. Végül elfogadtuk a tényt és beilleszkedtünk. Az anyámmal egy ideig még bizonytalan leszek, de lassan biztos minden helyre jön.

*Napjainkban:*

Még mindig itt élünk az éjfúriákkal, de szívesebben vagyunk egymás társaságában. A férfit nem látjuk túl gyakran így az óta sem jöttünk rá hogy honnan olyan ismerős. Volt itt még egy lány is, aki gyerekkora óta a sárkányokkal él. Az ő neve Trixi és természetesen neki is van egy sárkánya aki nagyon kedves. Egy Avokádó nevezetű szörnyennagy rémség. A kapcsolatom anyámmal még mindig rémes és jobb is így. Gyerekként bíztam benne, de most már nem tudok. Igaz hogy ő próbálkozik, de nekem akkor sem megy. 

-Mehetünk? - jött mellém Viharbogár.

Csak bólintottam és ránéztem a többiekre. Itt volt Viharbogár,Kampó,Bütyök,Böff és Töff és Avokádó.

-Trixit hol hagytad? - néztem rá értetlenül.

-Itt marad, mert valaki megsérült. - válaszolta.

Ez annyiba maradt. Elindultunk szétnézni.

-Amúgy hova is megyünk és miért? - kérdezte meg Kampó.

-Szétnézünk a szigeteken hogy nincs-e hajó, mert nemrég valaki látott egyet. - válaszolt helyettem Viharbogár.

Egész nap repültünk és estére kicsit már le voltunk fáradva és elég messze kerültünk új élőhelyünktől. Elindultunk keresni egy csendes kis szigetet. Egy ideje mentünk előre, amikor felbukkant előttünk Szélpenge és Shadowmaster. 

-Ti mit kerestek itt? – kérdeztem meg tőlük, de ők csak tovább álltak.

Annyiba hagytuk a dolgot mondván biztos elhagyták a gazdáikat valahol és őket keresik.

*Órákkal később:*

-Az a sziget békésnek tűnik! – intettem a fejemmel az alattunk elterülő szigetre.

-Meg kihaltnak. – zsörtölődött Kampó.

-Aludhatsz repülve is a levegőbe! – szólt vissza neki Böff.

Erre a másik rémség is elindulta utánunk.

-Ez az a hely lenne? – néztünk körbe meglepetten mind Avokádón kívül.

-Szerintem igen. – hangzott az egyértelmű válasz mindenkitől.

-Milyen hely is ez pontosan? – kérdezett rá Avokádó.

-Itt éltünk egyszer a lovasainkkal... – kezdtem el mesélni.

-Várj! Nektek voltak lovasaitok? – vágott közbe meglepetten.

-Igen. Ha szeretnéd, később mesélünk róluk. Szóval itt éltünk addig amíg Drago emberei meg nem támadtak minket itt és nem rombolták volna le azt, amin mi közel egy évig dolgoztunk. – mindannyian szomorúan néztünk körbe. Bár mi az erdőben voltunk itt is óriási a pusztítás főként a letelepedett vad sárkányok miatt.

-Szerintetek a házak még mindig állnak vagy azoknak is végük? – kérdezte Bütyök.

-Ha Smidvargék még itt vannak, akkor biztosan. Tudod, hogy szinte ott laktak. – válaszolta Viharbogár. 

-Akkor nézzük meg! – kiáltotta kampó és felreppent.

Mi is utána mentünk. Normális esetben most nevetnénk, de ez a helyzet ahhoz egy kicsit nyomasztó volt. Viharbogárnak igaza volt. Smidvargék megőriztek mindent, ami a házakból megmaradt. Közelebb mentünk jobban szétnézni. Mindenki elindult egykori háza felé köztük én is. A bemenetel nagyon egyszerű volt. Az ajtót annyi tűz érte, hogy már csak az tudja, mi van ott, aki látta is. Ezt a házat érte a legtöbb lövés és tűz. Bent csak az égett falak néztek vissza rám szomorúan. Illetve volt még valami a szoba közepén. Valami fekete és piros anyag. Lassan közelítettem felé és mikor oda értem jobban meg kellett néznem, hogy rá jöjjek mi is az. A kedvenc piros farok szárnyam volt az. Igaz megégetten, de ott volt. Csak ez az egy. A többit sikerült megmenteni csak ezt nem. Természetesen Hablaty első dolga Hibbanton az volt, hogy készítsen egy feljavított verziót. Felkaptam az égett anyagot és felmentem vele a klubházba. Mindenki ott ült és valaki még tűzet is rakott. A tűzrakó helyen dolgoztunk a legtöbbet és legalább nem hiába. Mindenki ott feküdt vagy ült ahol akkor, amikor itt éltünk. 

-Meséltek egy kicsit a lovasaitokról? – kíváncsiskodott Avokádó.

-Persze! Majd én mesélek neked az enyémről. – ült fel Kampó izgatottan. – Az én lovasom egy arrogáns férfi volt. Állandóan hencegett azzal amije volt de szeretett engem. Ha ezt az istenekért sem mondta volna ki nyilvánosan. Egyszer, amikor beteg voltam mellettem volt és bár az apja azt mondta cserélje le ő nem tette és velem maradt.

-Hát igen Takonypóc fura egy szerzet az már biztos. – nevetett a cipzárhát. – Nekünk kettő lovasunk volt, akik hát, hogy is mondjam nem voltak valami okosak. – felelték a fejek felváltva.

-Óh az ikrek. Az én gazdám oda meg vissza van a sárkányokért és mindent tud rólunk. Főleg rólam. És nagyon szeretett engem. – folytatta Bütyök.

-Az én gazdám egy nagyon harcias lány volt. Ameddig nem kezdett el sárkányon lovagolni fákat gyilkolt az erdőben. Utána, pedig amikor csak lehetett együtt repültünk. Rengeteg szép emlékem van vele és nem tudnék kiemelni belőle egyet sem. – mondat Viharbogár.

-Annyira aranyosak lehetettek. – válaszolt a lila szörnyennagy.

-Ez még semmi! Fogatlannak volt a legjobb kapcsolata a lovasával. – mondta Töff.

-Eléggé különösen kezdődött a kapcsolatunk. De lassan elkezdtem benne bízni. Megmentette az életemet én pedig az övét. Szinte folyamatosan. Ahol én voltam ott volt ő is és ahol ő volt ott voltam én is. A saját életünk árán is megóvtuk a másikat és rengeteg időt töltöttünk együtt. Ő volt az én legjobb barátom. – meséltem miközben a piros tárgyat néztem a mancsaim előtt. – Én alszok egyet. Holnap korán vissza kell indulnunk.

-Fogatlan! – bökött meg egy idő után Viharbogár. Kérdőn néztem fel rá. – Nem megyünk vissza? Tudod haza?

Nagy szomorú szemekkel nézett rám, ahogy a többiek is.

-Higyjétek el én is szívesen visszamennék, de nem lehet. Nem tehetjük meg  velük. Nem állnak ránk készen. És ha az éjfúriák keresnek és náluk találnak ránk, akkor azzal csak bajt hoznánk a fejükre. – néztem végig rajtuk komolyan, amitől csak szomorúbban lettek. – Egyszer, ha már az anyámék elhiszik majd azt, hogy a hibbantiak olyanok mint Trixi megígérem hogy egyből visszamegyünk.

(Pár magyarázat:

Trixi és Avokádó karaktere az egyik kedvenc blogomból került bele a történetbe, amit még egyszer nagyon köszönök TrixiDragons-nak. IDE kattintva elolvashatjátok az ő blogját.

Amik dőlt betűvel vannak írva azok a sárkányok kommunikálásai.

Viggo és Drago egy csapatot alkotnak a történetben.

Ha valamivel lenne, kérdésetek vagy valamit nem értetek azt írjátok meg kommentbe és válaszolok rájuk.)