Villám és halál

Sziasztok! Hát elérkezett ez a rész is lassan. Tudom, hogy rengeteget késtem vele de szinte semmi szabadidőm nem volt. Viszont most már próbálok legkésőbb lét hetente új részt hozni. A részhez pedig jó olvasást!

*Sok-sok évvel ezelőtt:* 

*Fogatlan szemszöge (visszaemlékezés):* 

Pár hetes koromban a szigetemet ahol éltem megtámadták. A testvéreim mind besegítettek a védekezésben valahogyan csak én nem. Én vagyok a legfiatalabb és a leggyengébb ötünk közül. Apám emiatt nem is igazán foglalkozik velem. Ellenben anyámmal, aki, amikor csak teheti, velem foglalkozik. Szóval megtámadtak és elkezdtek ránk vadászni a bőrünk miatt. Védekeztünk támadtunk, de tekintve hogy mi csak sárkányok vagyunk előnyben voltak. El kellet menekülnünk. A saját otthonunkból üldöztek el. Én ebből az egészből természetesen semmit sem értettem. Nem csak én voltam a legfiatalabb és a legkisebb is, de lassabban is fejlődtem a többieknél. Így történt az, hogy anyámmal ketten maradtunk. Pár nap repülés után leszálltunk egy szigeten és a felnőttek elmentek portyázni a szomszédos szigetre.

*Külső szemszög:*

A sárkányok az éjszaka leple alatt terveztek vadászni tekintve pikkelyeik színét ez a legelőnyösebb számukra. Eljött az ő idejük, amikor is a faluban lévő emberek aludni tértek. A vezér indult el először. Megrohamozták a falu élelmi raktárját. A sárkányok nem számoltak azzal, hogy veszélybe kerülhetnek sem azzal, hogy egy fekete hajú fiúcska még ébren van.

- Anya, apa! - Kiáltotta a kis viking mikor haza futott. - Sárkányok vannak a raktárban! - lelkendezett a fiú. Egyáltalán nem félt inkább örült. Ö szerette ezeket a lényeket.

A szülők kirohantak és riadót rendeltek el. A sárkányok végeztek, amikor a vezérüket egy háló a földhöz szegezte. A többiek védelmezve elé álltak. Az istenek ekkor vihart küldtek rájuk. Villámlott és dörgött. Az éjfúriáknak sikerült kiszabadítaniuk a vezért és az égbe emelkedtek a zsákmánnyal együtt. A vikingek viszont nem hagyták magukat. Nyílzáport indítottak az egész égbe. A sárkányoknak ez csak akkor tűnt fel, amikor egy eltalálta a vezérüket. Azok a sárkányok, akik cipeltek a hátukra vették a sebesültet és szélsebesen indultak vissza a szigetre. Azok, akik ott maradtak támadást indítottak. Nem voltak alapjáraton agresszívek, de ha a vezérüket megsebesítették az bizony megtorlást von maga után. A faluban óriás háború vette kezdetét. A szigeten nagy aggodalom fogadta a visszatért éjfúriákat, akik amint leraktak mindent vissza indultak. Páran velük mentek és csak kevesen maradtak ott. Az ott maradtak a vezérüket próbálták megmenteni kevés sikerrel. Bár tény hogy ők voltak az egyik legokosabb sárkányfaj nem tehettek túl sokat. Nyálukkal próbálták gyógyítani a sebet és nézték a haldokló sárkányt. A feszült pillanatot egy kis sárkány panaszkodása zavart meg.

-Anya éhes vagyok! - nyafogta a pici panaszosan.

A jelenlévők szúrósan néztek rá. A kicsi értetlenül nézett vissza, nem érthette mi történik. Bár már elérte azt a kort, hogy ne számítson fiókának még közel sem nőtt fel annyira. Bár mindenki neheztelve nézett rá egy valaki mégis kedvesen megszólította.

- Álmodozó most elfoglalt vagyok. Hamarosan megyek, addig menj játszani. - mosolygott kedvesen rá.

- Túl kedves vagy vele! - mondta valaki a társaságból, amikor az apróság odébb állt.

- Mondjam neki azt, hogy menjen innen, mert az apja haldoklik!? Nem fogom tönkre tenni a gyerekkorát! - kelt ki magából az éjfúria. - Most viszont koncentráljunk a fontos dolgokra! - Adta ki a parancsot és ismét a munkájára figyelt.

Senki, sem mert ellenkezni és nem, csak azért mert most ő volt a főnök. A sárkány alapból nyugodt volt, és ha ideges, akkor jobb volt tőle távol maradni és megtenni, amit kért.

*Egy napokig tartó háború után: *

Az éjfúriák nyertek. Óriási veszteség árán, de nyertek. A vezetőjük elpusztult ezért teljesen vakon vágtak bele az útba megszakítás nélkül. Ugyanekkor egy tíz éves fiúcska állt a sziklaszirten szomorúan tekintve az égre. Elvesztette az otthonát, a családját és a bal kezét is. Nem maradt semmilyen tíz évesen pedig egyedül nem tud boldogulni.

-Bosszút fogok állni a sárkányokon! – kiáltotta az égbe és egy barlangba elvonulva sírni kezdett.

A sárkányok viszont már napok óta repültek megszakítás nélkül. Mindenki bírta egy valaki kivételével. Neki ugyan is gyengébbek a szárnyai. Lemaradt a többiektől és úgy tűnt nem is tudja behozni. 

„-Talán ha lepihennék és feltöltődnék energiával, akkor gyorsabban tudnék repülni és be tudom majd őket érni! – gondolta boldogan és leszállt egy szigeten.”

Felperzselte maga körül a füvet és lefeküdt. A fajtársai mindig is kiröhögték ezért. Ő persze azt hitte, hogy azért nevetnek, mert valami tetszik nekik. A kicsi sárkány perceken belül elaludt. A többieknek nem tűnt fel hogy valaki hiányzik csak az anyjának.

-Itt megpihenünk! – adta ki az utasítást és leszállt.

Nem kellett többször mondani a földet ellepték a fáradt és sebesült éjfúriák. Ám egy felreppent és visszafordult. Hamar rátalált a kölykére, aki békésen szunyókált. Egy napot átaludtak mind annyian ám a következő reggelen a kis sárkány szemei kipattantak és boldogan bújt anyjához. 

*Fogatlan szemszöge:*

Boldogan bújtam anyához. Örültem, hogy itt van velem és nem vagyok egyedül.

-Anya! – bújtam hozzá jobban. – Éhes vagyok!

Igazából már napok óta nem ettem és már nagyon éhes voltam, de nem nyafogtam, mert a többiek sem nyafogtak. Anya felkelt és rám nézett.

-Rendben! Hamarosan visszajövök! – mondta és elindult.

De anya sosem jött vissza. Eltelt egy újabb nap és elindultam meg keresni, de sehol sem találtam. Az eső elkezdett esni ezért behúzódtam egy barlangba és szipogva aludtam el. Másnap reggel visszamentem oda ahol anya elment, de még mindig nem volt ott. Elindultam megkeresni a szigeten. Párszor körbejártam a közepes szigetet, amíg ki nem fáradtam és lepihentem. Megéreztem a hal illatát és felkaptam a fejem. Egy kölyöksikló eszegette a halat velem szembe. Éhes szemekkel néztem rá, amit meg is érzett és rám nézett.

-Kérsz? – Kérdezte kedvesen és felém lökött egyet.

Mohón csaptam le a halra és megettem gyorsan.

-Köszönöm! – néztem hálása a Siklóra.

-Mióta nem ettél? – kérdezte nagy szemekkel.

-Nem is tudom. Pár napja már biztosan. – válaszoltam elgondolkozva.

Ő rám nézett még nagyobb szemekkel és elvitt az anyjához. Átutazóban voltak egy új szigetre terveztek menni. Nagyon kedvesek voltak velem és közvetlenek. Annyira amennyire a magamfajták sose. Magukkal vittek és felneveltek mintha a sajátjuk lennék és elfeledtették velem azt a sok szörnyűséget.

*Napjainkban:*

-Álmodozó! – szólt a hátam mögül.

Büszkén kihúztam magam és a távolba meredtem.

-Álmodozó aznap meghalt. Már nem létezik. - válaszoltam még véletlenül se ránézve. – De ez téged nem érdekelhet, hiszen te ölted meg. Otthagytad egyedül, éhesen akár egy vad sárkány fel is falhatta volna. De ez nem érdekelt téged. Talán fizikailag nem is, de lelkileg megölted őt. Már nem vagyok az a tudatlan kissárkány. Az a részem meghalt. – mondtam ránézve és elrepültem onnan.

(Még egy kis megjegyzést beillesztenék ide ha nem baj. A kisfiú kilétéről írjátok meg a tippeteket kommentbe.)

Wattpad-en is

Sziasztok! A mai nappal elérhető vagyok Wattpad-en is a történettel együtt. Ezen a linken megtaláljátok: http://my.w.tt/UiNb/ItdzF0dyVw . Az új résszel nem nagyon tudtam haladni sajnos de lassan biztosan az is készül. A történet itt is folytatödni fog természetesen. Köszönöm a türelmeteket és azt hogy kitartotok mellettem a rész hiány ellenére is,de mostanába olvasni sem volt nagyon időm és továbbra sincs nagyon. További szép reggelt/napot/estét!

Helyzet jelentés (Ismét egy kis infó) + egy ki részlet

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon rég volt már rész (több mint két hete)vagy úgy akármi más, amit nagyon-nagyon sajnálok. Hamarosan elkezdődik a suli és sajnos már most egy csomó dolog van, amit el kell intézni (bevásárlás és füzetdíszítés) emellett pedig elkezdtem olvasni a jövő évi kötelezőt és ismételni is egy kicsit. Nem igazán volt kapcsolatom a géppel ebben a hónapban, ha pedig volt, akkor nem volt kedvem írni. Emellett pedig itt van az, ami a fanfic-ek írása közben fenn áll, vagyis ráfüggtem egy másik sorozatra. Az utóbbi időben, pedig amikor csak tudtam azt néztem. Az új rész valószínűleg a héten kész lesz, lehet, hogy még ma) de utána megint körülbelül hetente jönnek majd a részek, de ha szeretnétek, hozok majd előzeteseket. Még egyszer nagyon sajnálom, és ameddig én írok, hozok nektek egy kis előzetes félét.

Pár hetes koromban a szigetemet ahol éltem megtámadták. A testvéreim mind besegítettek a védekezésben valahogyan csak én nem. Én vagyok a legfiatalabb és a leggyengébb ötünk közül. Apám emiatt nem is igazán foglalkozik velem. Ellenben anyámmal, aki, amikor csak teheti, velem foglalkozik. Szóval megtámadtak és elkezdtek ránk vadászni a bőrünk miatt. Védekeztünk támadtunk, de tekintve hogy mi csak sárkányok vagyunk előnyben voltak. El kellet menekülnünk. A saját otthonunkból üldöztek el. Én ebből az egészből természetesen semmit sem értettem. Nem csak én voltam a legfiatalabb és a legkisebb is, de lassabban is fejlődtem a többieknél. Így történt az, hogy anyámmal ketten maradtunk. Pár nap repülés után leszálltunk egy szigeten és a felnőttek elmentek portyázni a szomszédos szigetre.

Most ellehet gondolkozni azon, hogy kinek is a szemszöge ez. Kommentben írjátok meg a tippeteket. Remélhetőleg hamarosan találkozunk egy új részben addig is, sziasztok és élvezzétek, a nyarat ameddig még lehet.

Hanga és Dagur

Sajnos most nem tudtam egy hosszú résszel szolgálni, de nem volt hozzá már ihletem. (Ilyen az, amikor már a következő részre vagy hangolódva és már azt írnád.) Azért remélem így is tetszik nektek, de én itt abba is hagynám és neki kezdek a következő fejezetbe. Jó olvasást!

*Hablaty szemszöge:*

Lassan közeledtünk a csónakhoz. Nem akartunk hullámot okozni nehogy messzebb sodródjon tőlünk. Mikor már eléggé közel értünk leeresztettük Takonypócot és Halvért egy csónakba. Ők átvették a miénkbe a vörös fiút és felhúztuk őket.

-Mi van vele? – kérdezte Hanga aggódva.

-Vagy alszik, vagy elájult, vagy meghalt. De szerintem csak alszik. – nyugtattam meg. – Menjünk vissza a szigetre minél gyorsabban. Gothi-nak is látnia kell.

Egy igen is főnök után a lehető leggyorsabban haladtunk.

*Órák múlva fél úton Hibbant felé:*

-Hanga? - mentem oda a lányhoz, aki a testvére mellett ült.

-Igen? - nézett rám.

Mielőtt bármit is kérdezhettem volna Dagur elkezdett köhögni. Hanga ijedten ugrott oda mellé és próbált valahogy segíteni a testvérén. Dagur rohama lassan elmúlni látszott bár még mindig krákogott. Ekkor Astrid jött elő egy korsóval a kezében, amit a fiú egyből meg is ivott majd elkezdett felülni. feszült csendben mindenki hátrébb lépett egy lépést Hanga-n kívül, aki a testérének segített felülni. Lassan körbenézett rajtunk meglepődött ábrázattal, ami furcsán hatott még mindig tébolyultnak kinéző arcán.

-Hol is vagyunk most? - nézett rá a húgára.

-Valahol a tenger közepén. - felelte mosolyogva.

-Mivel...?

-Mi lenne... - vágtam közbe gyorsan. - Ha ezt Hibbanton folytatnánk Dagur pedig addig pihenne.

A fiú elkezdett megint elfeküdni egyetértését kifejezve, amikor meggondolt magát és inkább villámgyorsan felpattant.

-Hol van a sárkányom? - fogta meg ijedten a hozzá legközelebb álló vállát, aki Takonypóc volt.

-Mint ahogy azt mondtam - mentem oda melléjük. - ezt majd Hibbanton folytatjuk.

-Tesókám! - kiáltott fel és kezdett el engem szorongatni takonypóc helyett.

Dagurt sikerült leszedni rólam és leültetni. Hanga elmagyarázta Dagurnak a jelenlegi helyzetüket aztán bemutattuk őt a gyerekeknek. Azt út további részébe beszélgettünk.

*Hibbanton:*

Hanga és Dagur már egy ideje azon veszekednek hogy ki mentette meg a másikat többször mi pedig nevettünk rajtuk amikor szóltak hogy megérkeztünk. A kikötőben anya fogadott minket kitörő örömmel.

-Hanga és én elvisszük Dagurt Gothi-hoz a többiek haza mehetnek. - szóltam oda a bandának és már indultunk is.

-Hablaty! - szóltak utánam kórusban.

-Igen? - álltunk meg.

-Többször is csinálhatnánk ilyet. - kezdte Takonypóc a többiek pedig elkezdték helyeselni.

-Igen! Egy kicsit olyan volt mintha a sárkányaink is velünk lettek volna. Tudod, mint... - tette hozzá Halvér szomorkásan.

-Régen. - fejeztük be egyszerre.

Szó nélkül mindenki elindult a dolgára. Kiderült, hogy se Hanga se Dagur nem bolondult meg és semmi komolyabb bajuk nincsen. 

*Hanga szemszög:*

Hetekig tartó keresgélés után rátaláltam a bátyámra. Az évek során sok mindenen keresztülmentünk. Egy évet töltöttünk el azzal, hogy jobban megismerjük egymást és ez alatt kialakult köztünk egy testvéri kapocs. Aztán évekig menekültünk Viggo és az emberei elől. Most pedig nyugodtan repülünk a ködbe és próbáljuk megkeresni Hablatyékat. Vagyis Hibbantot ugyanis a Perem teljesen elpusztult. 

-Szerinted hogyan fognak reagálni mikor meglátnak minket, - kérdeztük a másiktól egyszerre.

Felnevettünk és lejjebb ereszkedtünk. Nagy volt a köd és egymást is alig láttuk. Sőt Dagur-t most egyáltalán nem is látom. Elrepült mellettünk egy árny. Valószínűleg egy sárkány. Egy mély sikolyt hallottam és azt ahogy Dagur próbál a sárkányára hatni majd a csend. A túl nagy csend.

-Dagur! - kezdtem el kiáltozni a nevét. A semmiből elhúzott mellettünk a sárkánya minket majdnem felborítva. - Szélpenge kövesd!

A sárkányom engedelmesen üldözőbe vette a gronkelt. Sokáig üldöztük, amikor elsuhant mellettünk az árny ismét. Szélpenge megpróbált levetni a hátáról.

-Szélpenge mi a baj? Hallod hagyd abba! - egyre gyengült a szorításom, mígnem már nem tudtam továbba hátán maradni. - Szélpenge! - ordítottam még egyszer majd elájultam.

Sárkányok

Sziasztok! Végre megérkeztem a résszel, amit egy résszel későbbre terveztem, de mivel ez már kész van, a következő részben jönnek majd csak Dagur-ék.

*Fogatlan:*

*A csatánál:*

Hibbantot megtámadták mi pedig kettő csapatra válva harcoltunk. A sárkányok az égből az én irányításommal az emberek pedig a földön Hablaty irányításával. Páran sárkány háton kezdték a harcot, de egy idő után külön harcoltunk. Egyszer csak hátra néztem és azt figyeltem, ahogy Valka megpróbálja ellátni a sérülteket és ezt kihasználva meglőttek. Miközben zuhantam hallottam, ahogy Hablaty felordít és erős karmok kaptak el majd elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem ismeretlen helyen voltam. Még mindig repültünk, amikor Viharbogár mellém repült.

-Minden rendben? Nagyon fáj? – kérdezte aggódva.

-Nem igazán... – mondtam gyenge hanggal.

-Elviszünk egy helyre ahol majd segítenek neked. – mosolygott le rám egy...egy ÉJFÚRIA?!?!?!?!?!?!

-Te...te egy éjfúria vagy?! – kérdeztem felnézve és megláttam, hogy egy csomóan vannak a fajtársaim közül.

-Igen de ezt majd akkor megbeszéljük ha jobban leszel.

Csak bólintottam és Viharbogárra néztem, aki kicsit szomorkásan haladt mellettem. Rá néztem egy „mi a baj” tekintettel és ő hátra fordult és én is oda néztem. A sárkányok Hibbantról és a környező szigetekről velünk jöttek. Ismételten elájultam és mikor magamhoz tértem egy lány törölgette a fejem és nézett engem.

-Magához tért! – ordította mire az éjfúriák és egy szakállas ember gyorsan odajöttek.

Nagyon ismerős volt valahonnan az ember, de még nem tudtam beazonosítani, hogy honnan. Egy ideje már bámulhattam mivel a sárkányok értetlenséggel az az ember pedig döbbenettel nézett rám. Elmélkedésemet egy éjfúria szakította meg. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan.

-Jól vagy? – kérdezte aggodalommal

Én csak bólintottam aztán a szememmel a Hibbanti barátaimat kezdtem el keresni. Szúrós szemmel néztek az előbb megszólaló sárkányra. Nekem ők voltak a családom (sárkány családom) és tudták, hogy miért kerültem közéjük. Viharbogár és Kampó mindenkit félre lökött és elkezdtek kérdezgetni egyszerre mindenről. Semmire sem figyeltem azok közül a kérdések közül, amik rólam szóltak. Egyetlen egy kérdésen gondolkoztam. Azon hogy mikor megyünk haza. Mivel sokáig álltam mozdulatlanul a többiek is oda jöttek. Helyettem valamelyik fajtársam válaszolt.

-Soha. Itt kell maradnotok. Ahol ti laktatok ott emberek élnek és az emberek rosszak. Miattuk lettét te is így. – nézett felém – Mától ez az otthonotok.

Hiába mondtuk, hogy az ott lévők a barátaink nem is figyeltek ránk. Estére annyira kimerültem, hogy kidőltem. Az az éjfúria, aki végig beszélt hozzám ott maradt egy másik körülbelül velem, egy korúval és a sebemet nézegették. Hirtelen emlékek villantak föl előttem. Ahogy az anyukám mesél nekem, ahogy játszik velem, és ahogy nevelgetett. Felnéztem az előttem álló éjfúriákra.

-Anya?

Kedvesen rám mosolygott, és amikor már majdnem hozzábújtam eszembe jutott az a sok rossz is. Ezért inkább csak rámorogtam és minél messzebb húzódtam tőle. Viharbogár rontott be és rohant oda hozzám. Mi olyanok vagyunk, mint a testvérek mivel együtt nőttünk fel. Ezután az eset után egy darabig tervezgettük, hogy visszamegyünk és kerültük mindenki társaságát. Végül elfogadtuk a tényt és beilleszkedtünk. Az anyámmal egy ideig még bizonytalan leszek, de lassan biztos minden helyre jön.

*Napjainkban:*

Még mindig itt élünk az éjfúriákkal, de szívesebben vagyunk egymás társaságában. A férfit nem látjuk túl gyakran így az óta sem jöttünk rá hogy honnan olyan ismerős. Volt itt még egy lány is, aki gyerekkora óta a sárkányokkal él. Az ő neve Trixi és természetesen neki is van egy sárkánya aki nagyon kedves. Egy Avokádó nevezetű szörnyennagy rémség. A kapcsolatom anyámmal még mindig rémes és jobb is így. Gyerekként bíztam benne, de most már nem tudok. Igaz hogy ő próbálkozik, de nekem akkor sem megy. 

-Mehetünk? - jött mellém Viharbogár.

Csak bólintottam és ránéztem a többiekre. Itt volt Viharbogár,Kampó,Bütyök,Böff és Töff és Avokádó.

-Trixit hol hagytad? - néztem rá értetlenül.

-Itt marad, mert valaki megsérült. - válaszolta.

Ez annyiba maradt. Elindultunk szétnézni.

-Amúgy hova is megyünk és miért? - kérdezte meg Kampó.

-Szétnézünk a szigeteken hogy nincs-e hajó, mert nemrég valaki látott egyet. - válaszolt helyettem Viharbogár.

Egész nap repültünk és estére kicsit már le voltunk fáradva és elég messze kerültünk új élőhelyünktől. Elindultunk keresni egy csendes kis szigetet. Egy ideje mentünk előre, amikor felbukkant előttünk Szélpenge és Shadowmaster. 

-Ti mit kerestek itt? – kérdeztem meg tőlük, de ők csak tovább álltak.

Annyiba hagytuk a dolgot mondván biztos elhagyták a gazdáikat valahol és őket keresik.

*Órákkal később:*

-Az a sziget békésnek tűnik! – intettem a fejemmel az alattunk elterülő szigetre.

-Meg kihaltnak. – zsörtölődött Kampó.

-Aludhatsz repülve is a levegőbe! – szólt vissza neki Böff.

Erre a másik rémség is elindulta utánunk.

-Ez az a hely lenne? – néztünk körbe meglepetten mind Avokádón kívül.

-Szerintem igen. – hangzott az egyértelmű válasz mindenkitől.

-Milyen hely is ez pontosan? – kérdezett rá Avokádó.

-Itt éltünk egyszer a lovasainkkal... – kezdtem el mesélni.

-Várj! Nektek voltak lovasaitok? – vágott közbe meglepetten.

-Igen. Ha szeretnéd, később mesélünk róluk. Szóval itt éltünk addig amíg Drago emberei meg nem támadtak minket itt és nem rombolták volna le azt, amin mi közel egy évig dolgoztunk. – mindannyian szomorúan néztünk körbe. Bár mi az erdőben voltunk itt is óriási a pusztítás főként a letelepedett vad sárkányok miatt.

-Szerintetek a házak még mindig állnak vagy azoknak is végük? – kérdezte Bütyök.

-Ha Smidvargék még itt vannak, akkor biztosan. Tudod, hogy szinte ott laktak. – válaszolta Viharbogár. 

-Akkor nézzük meg! – kiáltotta kampó és felreppent.

Mi is utána mentünk. Normális esetben most nevetnénk, de ez a helyzet ahhoz egy kicsit nyomasztó volt. Viharbogárnak igaza volt. Smidvargék megőriztek mindent, ami a házakból megmaradt. Közelebb mentünk jobban szétnézni. Mindenki elindult egykori háza felé köztük én is. A bemenetel nagyon egyszerű volt. Az ajtót annyi tűz érte, hogy már csak az tudja, mi van ott, aki látta is. Ezt a házat érte a legtöbb lövés és tűz. Bent csak az égett falak néztek vissza rám szomorúan. Illetve volt még valami a szoba közepén. Valami fekete és piros anyag. Lassan közelítettem felé és mikor oda értem jobban meg kellett néznem, hogy rá jöjjek mi is az. A kedvenc piros farok szárnyam volt az. Igaz megégetten, de ott volt. Csak ez az egy. A többit sikerült megmenteni csak ezt nem. Természetesen Hablaty első dolga Hibbanton az volt, hogy készítsen egy feljavított verziót. Felkaptam az égett anyagot és felmentem vele a klubházba. Mindenki ott ült és valaki még tűzet is rakott. A tűzrakó helyen dolgoztunk a legtöbbet és legalább nem hiába. Mindenki ott feküdt vagy ült ahol akkor, amikor itt éltünk. 

-Meséltek egy kicsit a lovasaitokról? – kíváncsiskodott Avokádó.

-Persze! Majd én mesélek neked az enyémről. – ült fel Kampó izgatottan. – Az én lovasom egy arrogáns férfi volt. Állandóan hencegett azzal amije volt de szeretett engem. Ha ezt az istenekért sem mondta volna ki nyilvánosan. Egyszer, amikor beteg voltam mellettem volt és bár az apja azt mondta cserélje le ő nem tette és velem maradt.

-Hát igen Takonypóc fura egy szerzet az már biztos. – nevetett a cipzárhát. – Nekünk kettő lovasunk volt, akik hát, hogy is mondjam nem voltak valami okosak. – felelték a fejek felváltva.

-Óh az ikrek. Az én gazdám oda meg vissza van a sárkányokért és mindent tud rólunk. Főleg rólam. És nagyon szeretett engem. – folytatta Bütyök.

-Az én gazdám egy nagyon harcias lány volt. Ameddig nem kezdett el sárkányon lovagolni fákat gyilkolt az erdőben. Utána, pedig amikor csak lehetett együtt repültünk. Rengeteg szép emlékem van vele és nem tudnék kiemelni belőle egyet sem. – mondat Viharbogár.

-Annyira aranyosak lehetettek. – válaszolt a lila szörnyennagy.

-Ez még semmi! Fogatlannak volt a legjobb kapcsolata a lovasával. – mondta Töff.

-Eléggé különösen kezdődött a kapcsolatunk. De lassan elkezdtem benne bízni. Megmentette az életemet én pedig az övét. Szinte folyamatosan. Ahol én voltam ott volt ő is és ahol ő volt ott voltam én is. A saját életünk árán is megóvtuk a másikat és rengeteg időt töltöttünk együtt. Ő volt az én legjobb barátom. – meséltem miközben a piros tárgyat néztem a mancsaim előtt. – Én alszok egyet. Holnap korán vissza kell indulnunk.

-Fogatlan! – bökött meg egy idő után Viharbogár. Kérdőn néztem fel rá. – Nem megyünk vissza? Tudod haza?

Nagy szomorú szemekkel nézett rám, ahogy a többiek is.

-Higyjétek el én is szívesen visszamennék, de nem lehet. Nem tehetjük meg  velük. Nem állnak ránk készen. És ha az éjfúriák keresnek és náluk találnak ránk, akkor azzal csak bajt hoznánk a fejükre. – néztem végig rajtuk komolyan, amitől csak szomorúbban lettek. – Egyszer, ha már az anyámék elhiszik majd azt, hogy a hibbantiak olyanok mint Trixi megígérem hogy egyből visszamegyünk.

(Pár magyarázat:

Trixi és Avokádó karaktere az egyik kedvenc blogomból került bele a történetbe, amit még egyszer nagyon köszönök TrixiDragons-nak. IDE kattintva elolvashatjátok az ő blogját.

Amik dőlt betűvel vannak írva azok a sárkányok kommunikálásai.

Viggo és Drago egy csapatot alkotnak a történetben.

Ha valamivel lenne, kérdésetek vagy valamit nem értetek azt írjátok meg kommentbe és válaszolok rájuk.)

Bocsánat (egy kis infó)

Sziasztok! Tudom,hogy már rég hoznom kellet volna a részt,de egy ideig még nem is fogom. A kiskutyám nagyon beteg és olyan világvége hangulatom van hogy a legboldogabb dolgot is síróssá tenném és a következőt egy boldog résznek szánom. Remélem megértitek és ha jobban van (vagy kiderül mi a baja és megnyugodtam) hozom a részt.

 

 (Addig is itt egy kis Hiccstrid)

 

Keresésre fel

Hanga hozzánk jött aludni és úgy tűnt nagyon szeretne beszélni velünk. A gyerekek viszonylag hamar elaludtak, ami érthető mivel már elég késő van. Astrid és Hanga már a kanapén beszélgettek valamiről. Oda mentem és én is csatlakoztam hozzájuk.

-Szeretnék kérni tőletek valamit. - kezdett bele bátortalanul  lány.

-Csak bátran. - válaszoltuk Astriddal szinte egyszerre

-Dagur valahol a tengeren van egy csónakban már napok óta.

-Mi történt? - vágtam közbe érdeklődve.

-Éppen azt néztem, hogy milyen messze vagyunk innen, ami nem ment nagyon a köd miatt. Egyszer csak meghallottam, hogy felkiált mellettem és a sárkánya próbálja ledobni magáról. Egy ideig fent tudott maradni, de egyszer csak elkezdett zuhanni lefelé. próbáltam elkapni, de nem ment. Láttam, ahogy egy csónakba esik, de aztán mindent ellepett a köd ismét. Elkezdtük keresni, amikor egyszer csak Szélpenge is elkezdett furcsán viselkedni. Elkezdtem zuhanni egy erdőbe és a sárkányom nem tett semmit csak elment. A következő, amire emlékszem az az hogy ti ott vagytok mellettem. - a végén a lány elsírta magát egy kicsit.

-Holnap indulunk! - jelentettem ki határozottan mire egy értetlen pillantást kaptam. - Gondolom, azt kéred tőlünk, hogy segítsünk megkeresni és mi segíteni is fogunk. - rám mosolygott, amit viszonoztam.

- A szobádat ott találod. - mutattam rá egy ajtóra. - Jó éjt!

-Nektek is! - mondta és elindult.

-Gyere menjünk mi is. Hosszú napunk lesz. - Astrid belém karolt és így mentünk el aludni.

*Másnap reggel:*

Reggel arra keltem, hogy valaki mocorog mellettem és próbál megszökni. Kinyitottam a szemem és mosolyogva visszahúztam magamhoz Astridot majd magamhoz húztam. Először megmerevedett a meglepődőségtől, de aztán belesimult a karomba.

-Jó reggelt Drágám. - mondtam a vállából majd megpusziltam.

-Neked is Kincsem. - mondta és megpuszilta az arcom.

Egyszerre álltunk fel és elindultunk ki. Astrid reggelit ment csinálni én pedig összeszedtem a cuccokat, amikre szükségünk lehet. Ma a gyerekek kivételesen nem az iskolába mennek, hanem velünk jönnek. Anyával megbeszéltük, hogy ma átveszi tőlem a falu gondjait. Már csak a bandával kell beszélnem. 

-Hablaty! Keltsd fel a gyerekeket! - hallottam meg a konyhából a feleségem hangját.

-Megyek!

Először Damon szobájába mentem be.

-Jó reggelt! Ideje felkelni! - szóltam kedvesen.

-Nem akarok! - szólt tompán.

-Muszály lesz. - mentem közelebb.

-Mert különben mi lesz? - szedte le a fejéről a takarót és rám nézett.

-Ez! - tettem meg az utolsó lépést az ágyig és elkezdtem Csikizni.

-Neeeeeeeee! Haaagyddddd aabbaaa! - mondta röhögve.

-Na tessék kimenni reggelizni! - mondtam öt perc múlva.

-Igen is! - mondta katonásan és elindult ki.

Fejcsóválva indultam át a lányom szobájába.

-Kisasszony! Tessék felkelni! - ültem le az ágyára és megsimítottam az arcát. - Jó reggelt! - szóltam hozzá, amikor kinyitotta a szemeit.

-Neked is! - válaszolta és megölelt. - Kész van már a reggeli? - kérdezte álmos szemekkel.

-Nem tudom. Gyere, nézzük meg.

Elindultunk ki ahol érdekes látvány fogadott minket. Hanga guggolt Damon előtt és azt sorolta, hogy miben hasonlít rám és miben Astridra.

-A hajad és a szemed olyan, mint Hablatyé. A szád és az orrod pedig olyan, mint Astridé. - miközben beszélt megnézte Astridot hogy nem mondott-e hülyeséget. Az ajtó felé fordult ahol ott álltunk mi. - Jó reggelt! - jött oda hozzánk mosolyogva. - Szia, Hanga vagyok. - mosolygott rá Thyria-ra és kezet nyújtott.

-Szia, én Thyria! - fogta meg a kezét.

-Nekem mennem kell. A srácok előtt akarok az iskolába érni. Összeírtam, hogy mit hozzatok. Ott találkozunk. - felkaptam egy halat meg egy kenyeret és elindultam.

Pont időben értem oda és még el tudtam kapni Kőfejet és Eretet.

-Hello srácok! Lenne ma számotokra egy kis munkám. Pakoljátok ezeket össze és fél óra múlva legyetek itt. - adtam a kezükbe egy papírt.

-Miért? - kérdezte Eret értetlenül.

-Nincs időm elmagyarázni. El kell kapnom Takonypócot. Fél óra múlva itt. - mondtam és elindultam. - Ja és szóljatok Fafejnek is! - kiáltottam vissza.

Elindultam be egy létszám ellenőrzésre. Jól sejtettem már csak Kamikazi nincs itt. Remélem, takonypóccal jön. Nem kellett sokat várnom Kamikazi nem sokkal később berobogott és Takonypóc "üldözte" őt.

-Szia Kamikazi! - kiáltottam oda a lánynak, aki intett és tovább ment. - Takonypóc beszélnünk kell.

- Esküszöm húsz éve kergettem meg Swen birkáit szóval most nem én voltam! - emelte fel a kezét.

-Mi? Nem, nem erről van szó nyugi. - mentem mellé nevetve. - Ma elmegyünk egy kicsit hajókázni. Ezekre lesz szükséged. - oda adtam neki is a papírt és elmentem.

Halvér is megérkezett és neki is elmondtam, hogy el kell mennünk és már csak várom őket. Astridék is megérkeztek, már ahogy lassan mindenki más is.

-Na szóval gondolom sejtitek már hogy hajóval megyünk. Arra gondoltam, hogy velünk jöhetnének a gyerekek is, ha már úgy se lesz itt egyetlen egy olyan ember, sem akitől tanulhatnának. A többit majd a hajón elmondom, mert jobb lenne sietni. - elindultunk a kikötőbe. Viszonylag gyorsan oda értünk és folytathattam a nap tervét. - Ma egy embert kell megkeresnünk, aki egy csónakban, van valahol. Akárhol lehet, úgyhogy mindenki nézze a vizet, hogy lehetőleg minden részletét lássunk. Van valakinek kérdése? - Néztem körbe.

-Nekem lenne. - szólalt meg Halvér. - Pontosan kit is keresünk és miért?

-Dagur-t keressük, és azért mert meg kell keresnünk. Egyéb kérdés? - mindenki a fejét rázta. - Rendben van. Akkor hát keresésre fel!

Mindannyian elkezdtük a vizet kémlelni a fiút keresve.

*Aznap estefelé:*

-Még itt maradunk egy órát, és ha nem találunk, semmit visszamegyünk! Holnap hajnalba idejövünk és folytatjuk ugyan innen!

-Hablaty ezt látnod kell! – kiáltott át Halvér. Oda mentem hozzá és elvettem a távcsőt. – Arra néz! – mutatott előre.

Jobban meg kellett néznem mire rájöttem mi az.

-Dagur! – kiáltottam el magam – Arra menjünk megtaláltuk!

Egy hangos örömujjongás kíséretébe elindultunk a fiú felé.

Mesélgetés és egy meglepetés

Sziasztok! Ebben a részben ugrunk az időben egy csomó évet amikor Hablaty a saját és a barátai gyerekeit tanítja.  Jó olvasást mindenkinek!

Reggel korán keltem Astriddal és reggelit csináltunk a gyerekeknek. Mint mindig, a reggeli most is hal volt kenyérrel. Ezt részben a sárkányok miatt kezdtük el enni reggelire és miután elmentek, ez megmaradt bennünk. Lassan már tizenhárom éve ,hogy elmentek és a fájdalom, ami az után lett, hogy elmentek még a mai napig megvan. Gyakran kaptam rajta a srácokat vagy Astridot a sárkányok miatt sírni és a falu többi tagját is, ahogyan ők is láttak már engem. Kivéve a gyerekek egyetlen alkalmat kivéve, de az is csak Thyria volt. Nyolc évesek lehettek, amikor a tízedik évfordulója volt Fogatlan halálának. Astrid és Damon anyánál voltak valamiért én pedig elmentem aludni miután rendbe raktam a lányomat. Természetesen nem aludtam csak sírtam. Hallottam bejönni a szobába és próbáltam úgy csinálni, mint akivel minden oké, de természetesen nem ment. Nem is vettem észre mikor került oda hozzám, csak azt vettem észre, ahogy a kis kezei átölelnek, és azt mondja nekem, hogy „Ne sírj apa! Nem tudom mi a bajod, de nekem is fáj. Nekem elmondhatod, nyugodtan nem mondom el senkinek”. Persze lassan sikerült is megnyugodnom és elmondtam neki, hogy hogyan is értem meg a sárkányomat és azt mondtam neki, hogy ő is elment a többi sárkánnyal. Mire Astridék visszaértek mi a nappaliba ültünk és énekeltem neki, hogy minél gyorsabban elaludjon. De most vissza a jelenbe. Mint mindig ma is sok dolgom lesz és rohannom kell majd mindenhova. Reggel be kell mennem és órát kell tartanom a gyerekeknek, amíg Halvér oda nem ér. Azután el kell ugranom Bélhangoshoz a műhelybe, mert valamiben segítségre van szüksége. Át kell néznem az élelem raktárt és  el kell intéznem a falu ebédjét. Majd meghallgatom, az emberek panaszait végül pedig visszamegyek az iskolába és történeteket mesélek. Ezek mellett szorítanom kellett volna időt a harcos kiképzésre, de az most kimarad, majd legközelebb elmegyek.

-Menjetek gyerekek öltözzetek fel és indulunk! – szóltam oda nekik mikor befejezték a reggelit.

Csak bólintottak és elmentek készülődni. Elindultunk az iskola felé miközben Takonypóc lánya is csatlakozott hozzánk. Az iskolához még gyalog is gyorsan oda értünk, mert nincs nagyon messze.

-Thyria gyere, húzd ki a mai sárkányt! – szóltam oda a lányomnak.

Bólintott és elindult a cetlikkel teli hordóhoz. Mindig úgy döntjük el hogy miről tanulunk ma hogy kihúzzuk a hordóból. Thyria húzott és megszólalt.

-Deathsong. – mondta  és összegyűrte a cetlit.

Ez egy kicsit nehéz lesz tekintve, hogy Kétszer találkoztunk eggyel és az elég is volt. Szerencsémre pont jött Halvér és átvette tőlem a gyerekeket. Elindultam a kovácsműhelybe, ami a falu másik oldalán van. Fogadok Bélhangos megint azzal fog zaklatni, hogy keressek neki segédet.

*A teendők elvégzése után*

Nem tévedtem, Bélhangos azért hívott, hogy keressek neki egy segédet, mert már nem olyan fiatal és nem bírja annyira a munkát. Az élelem raktárral mindem rendben volt és a falu panaszait is meghallgattam, sőt párra megoldást is találtam. Éppen az iskola felé tartok, hogy a sárkányokról meséljek. Persze, nem úgy, mint amikor elmondunk róluk mindent, hanem a velük lévő emlékeinket meséljük el. A többiek már ott voltak és engem vártak. Gyorsan oda mentem hozzájuk és csak akkor vettem észre, hogy Takonypóc nincs itt.

-Ha Takonypócot keresed, akkor valahol a faluban van és ellenőriz egy riasztást. – tájékoztatott drága feleségem

Nagyon hálás vagyok Takonypócnak, hogy minden riasztásnál ő megy oda, először és ha komoly, csak akkor szól. Hát igen idő közben ő lett a jobb kezem.

-Akkor melyik kalandunkat mondjuk el először? – néztem körbe a barátaimon.

-Elmesélhetnéd hogyan ismerted meg Fogatlant. Azt még mi sem hallottuk. – mondta Halvér. A többiek helyeslően bólogattak így bele kezdtem.

-Egyszer amikor még harcoltunk a sárkányokkal egy portya alatt lelőttem őt. Másnap rögtön elmentem megkeresni, hogy megöljem. Mikor megtaláltam nem tudtam megölni. Elengedtem őt ő pedig megijesztett. Másnap is elmentem hozzá és vittem neki egy halat. Amikor megette rám nézett és az ölembe öklendezte a félig megemésztett halát. Amit persze meg kellet ennem. Fogatlan nézett és reakciót várt tőlem én pedig elmosolyodtam. Természetesen ő is ezt tette. Majd elment aludni én pedig figyeltem, amire persze hamar rá untam és elkezdtem a földbe rajzolni. Amint ez feltűnt neki elkezdett körém rajzolni. Mikor oda értem hozzá a fejét a tenyerembe nyomta és így kezdődött el a barátságunk. – miközben mondtam végig mosolyogtam, mert magam elé képzeltem az egészet. A dilis sárkányom mosolyát amit annyira imádtam. Azt, ahogyan az elejétől kezdve szinte a széltől is óvott. Ahogy nem volt hajlandó az önműködő farok szárnyat használni és szét is törte. És szinte az egész élmény, amit az évek során át éltünk. Hála Takonypócnak az utolsó napokig nem jutottam el magamban, mert megzavart minket.

-Főnök gond van! – mondta lihegve.

-Mikor legutóbb ilyen voltál megtámadtak minket és elmentek a sárkányok. Mi a baj? – miközben beszéltem adtam neki egy pohár vizet.

-Ezt inkább látnod kéne. Kövessetek! – mondta és elindult.

Természetesen követtük. A falun kívülre mentünk, abba a medencébe ahol minden kezdődött. Nem értettem mi lehet ott.

-Miért jöttünk ide? – kérdezte meg helyettem Astrid.

-Majd mindjárt meglátjátok.

Tovább mentünk, és ami a szemünk elé tárult azon ledöbbentünk.  Egy alak feküdt a köveken látszólag nem volt magánál. Valószínűleg aludt, mert látható volt, hogy lélegzik. Lassan araszoltam mellé és lehúztam a kapucniját. 

-Hanga? - suttogtam magam elé.

A lány évekkel ezelőtt ment el tőlünk miután megtudta, hogy a bátyja talán él. Ha jól látom az ő sárkány is elment mivel nem láttam a közelébe. A srácok lassan közelebb jöttek és csodálkozva nézték a lányt. Astrid intett, hogy menjünk arrébb mi pedig engedelmeskedtünk. Lassan elkezdte rázni a vállánál az alvó lányt, aki erre felriadt.

-Astrid? - kérdezte meglepetten. - Hol vagyunk?

-.Hibbanton.

Hanga egy megkönnyebbült pillantást vetett Astridra majd megölelték egymást.

-Öhmm.... Lányok mi is itt vagyunk ám. - szólt közbe Takonypóc.

A lány invitált minket a kezével egy csoportos ölelésre, amit mi el is fogadtunk.

-Apa, fáradt vagyok! - szólt közbe a lányom egy kis idő elteltével.

-Azt hittem ti haza mentetek. - fordultam hátra egy mosollyal az arcomon mire egy csapat álmos pillantást kaptam. - Na, nyomás haza mindenki.

Prológus

Sziasztok! A rész eleje külső szemszög lesz és csak a közepe fele váltok át Hablaty szemszögébe. Jó olvasást!

Hibbanton a nap nyugodtan kezdődött mint minden nap. A törzsfői házban először a felnőttek keltek akik elkezdték előkészíteni a reggelit. Hablaty etette meg a sárkányokat akik még csak most ébredeztek, Astrid pedig a többieknek csinálta a reggelit. Épphogy végeztek a házban egy ikerpár pont elkezdett ébredezni. Persze nem nyugisan jelezték hogy felébredtek hanem egyből elkezdtek sírni. A szülők egyszerre rohantak be a gyerekek szobájába és kapták ki gyermekeiket. Az apához került a kislány az anyához pedig a kisfiú. A gyerekek amint meglátták a szüleiket víg kacagásba kezdtek. Ilyen víg kacarászással telt az egész reggelük egészen délig. Ugyanis a törzsfő alighogy elakart indulni sárkányával repülni – aki nem volt hajlandó egyedül repülni hiába kapott egy olyan műfarokszárnyat amivel tudna – az ellenséget jelződ kürt megszólalt. Így hát a sziget körüli repülés helyett csak a nagyteremig jutottak. Ő érkezett meg utoljára és amit először észrevett az a lihegő Takonypóc volt. A fiúnak inni adtak és próbálták lenyugtatni és kérdezgették. Kis idő elteltével válaszolt is.
- Láttam egy hajót a sziget felé tartani. És hallottam is hogy támadni készülnek. Nem tudom milyen törzs lehetett de az biztos hogy nem szeretik az éjfúriákat. – itt jelentősen nézett Hablatyra mintha csak azt akarná mondani hogy „Vigyázz Fogatlanra mert őt akarják”.
- A férfiak és a sárkányok készüljenek fel a harcra. A gyerekeket hozzák ide és azokat a nőket akik ilyenkor vigyázni szoktak rájuk. Az orvosok is legyenek felkészülve. Az életlen fegyvereket vigyék el a műhelybe minél előbb. – adta ki a parancsokat mintha rutinos lenne az ilyenbe. Igazából félt hisz tudta hogy az az ember megölheti a sárkányát de tudta hogy egykönnyen nem lehet eltenni láb alól.
Mindenki tette a dolgát a nagyterem tele volt gyerekekkel akiket a szüleik aggódva adtak oda egy-egy ott maradt nőnek. Hogy ne legyen teljes a káosz Hablaty Astridra bízta az irányítást a gyerekeknél és a sérülteknél. A kovácsműhely előtt pedig egész a házak széléig ért a sor. Aki nem állt sorba és a gyerekeket már elküldte a biztos helyre készültek a harcra. Tudták hogy csak a sárkány lovasok közül néhányan segítik őket az égből viszont a sárkányok is segíteni fognak csak lovas nélkül. Ami azért problémás mert fentről jobban lehet őket irányítani. Mikor már minden gyerek biztonságban volt és a fegyverek nem voltak tompák azok akik harcolni fognak megbeszélték a taktikát ami így szól: A sárkányok és a sárkány lovasok egy szikla mögött várnak ameddig a főnök azt nem mondja hogy mehetnek. Pár ember Hablattyal üdvözli a vendégeket a többiek pedig úgy csinálnak mintha semmit sem sejtenének. Tökéletes tervnek tűnt egyedül Fogatlannak nem tetszett. Ő ugyanis nem akart elszakadni a lovasától de muszáj volt megtennie. Az ellenség napnyugtakor érkezett. Ez a Hibbantiaknak tökéletes volt tekintve hogy nekik van egy Éjfúriájuk. Hablaty a főtér felől közeledett Takonypóccal és Halvérrel az oldalán. Amint oda érte előre lépett és megszólalt:
- Üdvözöllek Hibbant szigetén! Mi szél hozott erre? – kérdezte udvariasan.
- Nem kertelek. Én csak az Éjfúriát akarom ami a szigeten van. Add át és soha többet nem hallasz rólunk. – mondta nemleges választ nem tűrően.
- Sajnálattal kell közölnöm hogy az a sárkány számunkra értékes és csak háborúval szerezhetitek meg. – Hablaty még most is nyugodt volt mivel számított erre a lépésre.
- Ahogy óhajtod! – ördögien elvigyorodott és intett a csapatának de még hozzá tette – a féllábú az enyém!
Hablatynak sem kellet több intett Takonypócéknek hogy menjenek a sárkányokhoz ők megadták a jelet és a falu készen állt a harcra. A másik törzsfő egy pillanatra ledöbbent de miután felfogta mi történt neki rontott Hablatynak. A fiú felkészült egy karcolásra mivel nem lett volna ideje kitérni a csapás elől azonban a szekercét egy plazmabomba szétrobbantotta. Hálásan nézett sárkányára a fiú aki csak rámosolygott. A Hibbantiak közül csak nagyon kevesen sérültek meg és a legtöbb csak karcolás volt. Ám egyszer csak valaki kilőtt egy hálót ami eltalálta Fogatlant. Mindenki csak annyit látott hogy a sárkány elkezd zuhanni de nem látták földet érni. A nagy csapás viszont az volt hogy a sárkányok elmentek. Mindegyik elment maga mögött hagyva a Hibbantiakat. A lovasaikat is levetették magukról és magukra hagytak mindenkit. Az ellenséges törzs vissza vonult és mindenki csak nézett maga elé.

Hablaty:

Éppen egy sérültet kísértem amikor meghallottam egy kétségbeesett Éjfúria kiáltást. A hang irányába fordultam és láttam a sárkányomat zuhanni. A vér megfagyott az ereimben és ordítoztam a sárkányom nevét. Nem láttam lezuhanni és nem is hallottam. Lehet kiszabadult. De akkor miért nem jött ide. A rémületet amit a szemében láttam és a hangjában hallottam sosem felejtem el. Mire ismét érzékeltem a külvilágot megláttam ahogy a sárkányok elmennek. Felszállnak minden szigetről és elmennek. Az ellenségeink is visszavonultak és mindenki a nagyterembe vette az irányt kivéve engem. Én berohantam az erdőbe a sárkányomat keresni. Ordítozva kerestem de nem találtam sehol. Lehorgasztott fejel mentem én is a nagyterembe ahol valamin veszekedtek. Hamar megtudtam hogy azon megy a vita hogy a sárkányok miért hagytak minket cserben. A terem egyik sarkában megpillantottam Astridot és felé vettem az irányt.
- Minden rendben? – kérdezte miután szétváltunk a csókból.
- Fogatlan több mint valószínű hogy meghalt. Láttam hogy meglőtték egy hálóval. – mondtam neki szomorúan.
- Minden sárkány elment?
- Igen.
Láttam rajta hogy ő is szomorú a sárkánya miatt és megértettem. Mindenki az volt. De most a faluval kell foglalkoznom. Oda mentem a terem közepébe és beszélni kezdtem.
- Hibbant népe! Tudom hogy mind szomorúak és feldúltak vagytok a sárkányok miatt és megértem. De ha itt lennének biztos nem azt akarnák hogy veszekedjünk ezen. Ahogy apám se azt akarná hogy szomorkodjunk. Újra kell építenünk a falut. Sok kár lett benne és el kell fogadnunk a tényt hogy már nem muszáj mindennek sárkány-biztosnak lennie. És meg kell tanulnunk ismét a sárkányok nélkül élni. Tudom hogy sokkal könnyeb mondani mint megtenni hiszen hiányoznak nekünk. Nekem is hiányzik a sárkányom de tovább kell lépnem mert tudom hogy ő is úgy akarná. De ugyan akkor nem felejthetjük el őket. A barátaink és társain voltak és azok is lesznek mindig. Ezért elrendelem a sárkány iskola átalakítását egy olyan helyé ahol a gyerekek tanulhatják meg a sárkányokról szerzett tudásainkat és tapasztalatainkat. Most menjen haza mindenki pihenje ki magát mert holnaptól kemény munka fog kezdődni. – a monológom végén oda mentem a családomhoz akik indulásra készen vártak rám.
Otthon elaltattuk a gyerekeket és mi is készülődtünk aludni de nekem nem ment. Csak arra tudok gondolni hogy mi lehet most Fogatlannal. Vajon meghalt? Vagy megsérült? Vagy esetleg minden rendben van vele? Annyira belefeledkeztem a gondolataimba hogy csak akkor vettem észre hogy sírok amikor Astrid megölelt. Próbált lenyugtatni ami sikerült is neki és elaludtam. De előtte még elhatároztam hogy megnézem még egyszer az erdőt hátha ott találom a sárkányomat.

*Másnap*

Reggel elindultam megnézni hogy hogyan haladnak az újra építéssel. Mivel mindent rendben találtam elmentem az erdőbe arra amerre Fogatlant lelőtték. Dél óta kutatok és lassan lemegy a nap de nem találok semmit. Éppen indulni akartam amikor megláttam a nyerget amit Fogatlan viselt. De a sárkányom nem volt sehol. Ezek szerint meghallt. Meghalt és a többiekkel ellentétben nekem semmi esélyem sincsen arra hogy egyszer újra lássam. A nyereggel a kezembe indultam a nagyterembe ahol megszerveztünk a sárkányomnak egy temetés félét. A medencében állítunk majd neki emlékművet.

*A temetés után*

Az egész falu részvétét nyilvánította és mondott pár szót miért volt más sárkány mint a többi. Csak én és Astrid maradtunk ott a gyerekeket anya elvitte. Letérdeltem az emlékmű elé és csak azt mondtam hogy „Pajti nem hagyhatsz el. Szükségem van rád. Kérlek gyere vissza.”. Később már csak azt mondtam hogy pajti vagy esetleg Fogatlan. Éreztem ahogy Astrid hátulról átölel amire csak jobban zokogni kezdtem. Lepörgött előttem az összes közös pillanatunk Fogatlannal. És azok a percek amikor vigasztalt apám halála után. Miután abba hagytam a zokogást felnéztem az égre és beszélni kezdtem.
-Bárhol is legyél most Fogatlan megígérem neked hogy emlékedet örökké őrizni fogom én is és a falu is. Köszönök pajti mindent! Találkozunk a Walhallában! Remélem addig nem nősz fel.
Ezek után hazamentünk és az iskola nevén kezdtünk el gondolkozni. Végül a „Hibbanti Sárkány Iskola” mellett döntöttünk.

Ez a rész nem lett nagyon hosszú és érdekesnek sem nagyon mondanám de ez még csak a bevezető volt. Képeket sajnos nem tudok belerakni mivel telefonról írom az egészet egy ideig mert a gépem tönkre ment. Ígérem amint jó lesz rakok ehhez a részhez is képeket. Ha tetszett ez a rész akkor néz vissza gyakrabban és köszönöm hogy elolvastátok. További szép reggelt/napot/éjszakát mindenkinek!