Hanga és Dagur

Sajnos most nem tudtam egy hosszú résszel szolgálni, de nem volt hozzá már ihletem. (Ilyen az, amikor már a következő részre vagy hangolódva és már azt írnád.) Azért remélem így is tetszik nektek, de én itt abba is hagynám és neki kezdek a következő fejezetbe. Jó olvasást!

*Hablaty szemszöge:*

Lassan közeledtünk a csónakhoz. Nem akartunk hullámot okozni nehogy messzebb sodródjon tőlünk. Mikor már eléggé közel értünk leeresztettük Takonypócot és Halvért egy csónakba. Ők átvették a miénkbe a vörös fiút és felhúztuk őket.

-Mi van vele? – kérdezte Hanga aggódva.

-Vagy alszik, vagy elájult, vagy meghalt. De szerintem csak alszik. – nyugtattam meg. – Menjünk vissza a szigetre minél gyorsabban. Gothi-nak is látnia kell.

Egy igen is főnök után a lehető leggyorsabban haladtunk.

*Órák múlva fél úton Hibbant felé:*

-Hanga? - mentem oda a lányhoz, aki a testvére mellett ült.

-Igen? - nézett rám.

Mielőtt bármit is kérdezhettem volna Dagur elkezdett köhögni. Hanga ijedten ugrott oda mellé és próbált valahogy segíteni a testvérén. Dagur rohama lassan elmúlni látszott bár még mindig krákogott. Ekkor Astrid jött elő egy korsóval a kezében, amit a fiú egyből meg is ivott majd elkezdett felülni. feszült csendben mindenki hátrébb lépett egy lépést Hanga-n kívül, aki a testérének segített felülni. Lassan körbenézett rajtunk meglepődött ábrázattal, ami furcsán hatott még mindig tébolyultnak kinéző arcán.

-Hol is vagyunk most? - nézett rá a húgára.

-Valahol a tenger közepén. - felelte mosolyogva.

-Mivel...?

-Mi lenne... - vágtam közbe gyorsan. - Ha ezt Hibbanton folytatnánk Dagur pedig addig pihenne.

A fiú elkezdett megint elfeküdni egyetértését kifejezve, amikor meggondolt magát és inkább villámgyorsan felpattant.

-Hol van a sárkányom? - fogta meg ijedten a hozzá legközelebb álló vállát, aki Takonypóc volt.

-Mint ahogy azt mondtam - mentem oda melléjük. - ezt majd Hibbanton folytatjuk.

-Tesókám! - kiáltott fel és kezdett el engem szorongatni takonypóc helyett.

Dagurt sikerült leszedni rólam és leültetni. Hanga elmagyarázta Dagurnak a jelenlegi helyzetüket aztán bemutattuk őt a gyerekeknek. Azt út további részébe beszélgettünk.

*Hibbanton:*

Hanga és Dagur már egy ideje azon veszekednek hogy ki mentette meg a másikat többször mi pedig nevettünk rajtuk amikor szóltak hogy megérkeztünk. A kikötőben anya fogadott minket kitörő örömmel.

-Hanga és én elvisszük Dagurt Gothi-hoz a többiek haza mehetnek. - szóltam oda a bandának és már indultunk is.

-Hablaty! - szóltak utánam kórusban.

-Igen? - álltunk meg.

-Többször is csinálhatnánk ilyet. - kezdte Takonypóc a többiek pedig elkezdték helyeselni.

-Igen! Egy kicsit olyan volt mintha a sárkányaink is velünk lettek volna. Tudod, mint... - tette hozzá Halvér szomorkásan.

-Régen. - fejeztük be egyszerre.

Szó nélkül mindenki elindult a dolgára. Kiderült, hogy se Hanga se Dagur nem bolondult meg és semmi komolyabb bajuk nincsen. 

*Hanga szemszög:*

Hetekig tartó keresgélés után rátaláltam a bátyámra. Az évek során sok mindenen keresztülmentünk. Egy évet töltöttünk el azzal, hogy jobban megismerjük egymást és ez alatt kialakult köztünk egy testvéri kapocs. Aztán évekig menekültünk Viggo és az emberei elől. Most pedig nyugodtan repülünk a ködbe és próbáljuk megkeresni Hablatyékat. Vagyis Hibbantot ugyanis a Perem teljesen elpusztult. 

-Szerinted hogyan fognak reagálni mikor meglátnak minket, - kérdeztük a másiktól egyszerre.

Felnevettünk és lejjebb ereszkedtünk. Nagy volt a köd és egymást is alig láttuk. Sőt Dagur-t most egyáltalán nem is látom. Elrepült mellettünk egy árny. Valószínűleg egy sárkány. Egy mély sikolyt hallottam és azt ahogy Dagur próbál a sárkányára hatni majd a csend. A túl nagy csend.

-Dagur! - kezdtem el kiáltozni a nevét. A semmiből elhúzott mellettünk a sárkánya minket majdnem felborítva. - Szélpenge kövesd!

A sárkányom engedelmesen üldözőbe vette a gronkelt. Sokáig üldöztük, amikor elsuhant mellettünk az árny ismét. Szélpenge megpróbált levetni a hátáról.

-Szélpenge mi a baj? Hallod hagyd abba! - egyre gyengült a szorításom, mígnem már nem tudtam továbba hátán maradni. - Szélpenge! - ordítottam még egyszer majd elájultam.